Hogy engem mindig akkor kap el az ilyen, amikor a leginkább összeszedettebbnek kellene lennem.

Én tényleg szeretem magam. Elfogadom magam, mert rájöttem, hogy mennyivel többet ér ez, mint megfelelni másoknak. Nem is igen érdekel mások véleménye, főleg, ha az csak köpködés. De néha, amikor minden összejön, akkor igen is azt érzem, hogy tele van a hócipőm. Néha azt érzem, hogy fuldoklom és nincs hová menni, mert - bár kezdetben jónak tűnik - amint elengedem magam, egyből négy felől ömlik a nyakamba a szar. És ilyenkor egyszerűen nincs energiám, képességem arra, hogy meglássam a pozitívat a világban. Nagyon nehéz találni egy pontot, amibe kapaszkodhatok. Ilyenkor úgy érzem, nincs bennem jó, nincs értelme annak, amit csinálok, nincs bennem jó, nem lehet engem szeretni.

Ideális esetben persze az embernek vannak barátai, családja, akik segítenek neki. Akik elmondják, hogy miben hibázik, mit kellene tennie, bátorítják, támogatják. Nekem sajnos sosem volt ilyen az életemben. Illetve pár évig volt, de most ő is kilépett az életemből. Bevallom, ellustultam. Megszoktam, hogy mindig ott van, szeret, támogat és mint egy testőr ott áll mögöttem, bármi történik. És igen, fura. Nem csak az elvesztése miatt érzek űrt magamban - most először érzem azt, hogy tényleg elő kell vennem az önálló énemet. Hogy nincs mögöttem fal, és igen, teljesítenem kell. Ha elbaszom, akkor nincs aki megoldja. Alapból szeretem ezt az érzést, de most mégis megrémít. És miközben azon dolgozom, hogy összeszedjem magam, egyre inkább széthullok. Pont most, szakmai vizsga előtt pár hónappal.

Ilyenkor próbálok a jóra koncentrálni. Követni azt a módszert, ami a legmélyebb pontomból segített kimászni: befelé élni, a saját kis világomban és ott boldognak lenni. De aki próbálkozott már ezzel, az tudja, milyen nehéz elkapni a vezérfonalat. Milyen nehéz az, amikor mélyponton vagy, feszült vagy és ideges, hogy megtaláld azt a pontot, ahonnan el tudsz indulni felfelé. Persze, mostanában könnyebb, mivel tudom, hogy mit is akarok érezni ilyenkor - mégis elkezdeni ezt az egészet, nagyon nehéz. Hiába szeretem magam és fogadom el, néha jól jönne egy szeretettel teli ember támogatása, aki tényleg szeretetből irányt mutat...

Megosztás a facebookon